2014. március 30., vasárnap

Sciurus vulgaris

Az itatós lesben ültem ma délig Németh András barátommal, hátha visszatér a Karvaly egy jobb fotó erejéig. Sajnos még mindig nagyon le vannak foglalva a madarak, szigurúan örzik új fészküket és keresik párjukat. Szajkón és Cinegén kivül sokminden nem szállt be ma elém, de ahogy lenni szokott Murphy törvénye szerint, és valószinüleg András szűz madárfotós szerencse vonzatára, hazaindulás előtt jött amire véletlenül sem számitottam! Egy Vörös Mókus jelent meg szemben a fa tetjén! Tekintete egyenesen az itatóra szegeződött, még a fejét is felemelte, hogy jobban lássa az ott bizony viz!
Nem tétovázott sokat, egyenesen szaladt az itatóhoz! Pár korty, 20 expó és már ment is!
Ezután már mi sem leselkedtünk tovább, óriási pacsival zártuk a napot!




2014. március 23., vasárnap

Accipiter nisus

Kis kihagyás után sikerült végre fotózni is valamit. Az utóbbi időben nincs túl nagy forgalom a lesnél, valószinüleg azért mert a kiszórt élelem már nem kell,a viz pedig még nem kell a madraknak.De az is lehet hogy én vagyok ott mindig rosszkor. :) A les körül ettől függetlenül nagy az aktivitás,megy a fészeképités és az udvarlás. 30 méteres körzetben előfordul Seregély,Erdei pinty,Énekes-Fekete-Fenyő rigó,Egerészölyv,Karvaly,Holló,Örvösgalamb,Szén-Barát-Kék cinege,Vörösbegy,Zöldike,Csilpcsalpfüzike és Szajkó.
Ha ez mind bejönne egynap az itatóra,...lehet meg is unnám hamar a madárfotózást! :D :D
De ,,szerencsére" nincs igy, ezért ma csak két Szajkó és a régóta várt Karvaly tette tiszteletét előttem. Karvaly barátom szinte napi szinten megfordul az itatón,de eddig csak vadászni jött be az ott csipegető kis énekesekre. Hihetetlen gyors és kiszámithatatlan mozgása miatt,nem sikerült még megfotózni,de ma megtört a jég! Fürdéshez támadt kedve, igy 15 percen keresztül fotózhattam! Jó teszt volt ez az új állványszerkezetnek is,remekül működött a cucc! Erről majd később irok mi ez, és hogy néz ki...
Képek:
Szajkó

Karvaly